Keresés
Címkék
rapper címkékhez kapcsolódó elemek
Visszavonul Lil Uzi
Elvileg 2019-ben érkezett volna Uzi második nagylemeze, az Eternal Atake, ami elvileg már december óta készen van.
Indul a rapper az elnökválasztáson
Annak ellenére, hogy a független jelölteknek a két nagy párt által meghatározott elnökválasztáson soha nem terem babér, West mögé azonnal beállt a korábban szintén Trumpot támogató – és szintén nagy
Kórházban az ikonikus rapper
2008-ban társalapítója volt a Beats Electronicsnak, majd 2014-ben elindították a Beats Musicot. Az Apple mindkét céget felvásárolta 2014-ben hárommilliárd dollárért.
Elhunyt DMX
Azt írták, hogy a zenész „a családja körében” hunyt el. Állításuk szerint a kórház a szívrohamot jelölte meg a halál elsődleges okaként.
2024. 05. 09. 09:37
Kevés olyan őszinte, zeneileg egy irányba mutató, mégis egymást kiegészítő barátság van, mint amilyen az ország elsőszámú speed-folk-punk zenekara, a Bohemian Betyars, és a cigányzene talán legismertebb hazai képviselője, a Parno Graszt között virágzott az elmúlt években. Ennek szebb kiteljesedése nem is lehetne, mint a most megjelenő, A falu rossza című újabb közös szerzeményük, amelynek alapjául egy híres népdal szolgál, amin természetesen csavartak egy nagyot, és “betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI (x)
2024. 05. 09. 09:31
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt - pont, ahogy a semmi.
“Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad (x)
2024. 04. 25. 08:38
Tavaly több mint 690.000 néző látogatott el a Budapest Parkba, és az előrejelzések alapján idén újabb rekordot dönthetnek. Az április 25-én induló tizenharmadik évadban hazánkban példátlan vizuális megoldásokkal erősítenek rá a biztonságos és minőségi éjszakai szórakozás élményére.
Kelet-európai életérzés és sírva vigadás - a Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars (x)
2024. 04. 15. 15:12
Nem titok, hogy az őrületes - vagy méginkább őrült - koncertjeiről ismert Bohemian Betyars szereti a kísérletezést, és ennek eredményeképp az idén 15 éves zenekar történetében először a világ minden tájáról enged be közreműködőket saját zenei univerzumába. Ennek igazi ékköve a most megjelenő Rush című dal, amelyet a bosnyák sztárzenekarral, a Dubioza Kolektiv nem kevésbé fékezhetetlen csapatával közösen jegyeznek.
Megjelent a legújabb single a májusban érkező új AWS nagylemezről (x)
2024. 03. 12. 12:03
Megjelent a negyedik kislemez az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről, melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz.
Minden eddiginél látványosabb tűzijáték lesz augusztus 20-án (x)
2023. 08. 17. 11:05
34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján. A minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a Dunát, miközben nemzeti történelmünk jelentős eseményeit élhetik újra a látogatók a nemzetközileg is elismert magyar alkotóknak köszönhetően.