Jump to content

Elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo gitárosa

2016. 12. 25. 07:52

Elhunyt szombaton Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa, énekese és dalszerzője.

Halálhírét menedzsere, Simon Porter jelentette be Londonban.

Parfitt 68 éves korában halt meg a dél-spanyolországi Marbella kórházában, ahol csütörtök óta kezelték. A további részletek nélküli tájékoztatás szerint halálát súlyos fertőzés okozta.

A veterán rocker már évtizedek óta komoly egészségi problémákkal küszködött, 1997-ben szívműtéten esett át, 2005-ben gégerákkal kezelték, 2011-ben szívrohamot kapott, és az idén nyáron is szívroham miatt szállították kórházba Törökországban.

Októberben bejelentette, hogy romló egészségi állapota miatt nem tud többé színpadra lépni az együttessel.

Rick Parfitt 1948-ban született London egyik délnyugati elővárosában, Wokingban. Kamaszként már egy londoni pubban gitározott és énekelt. Tehetségét 15 éves korában, 1963-ban itt fedezte fel egy angliai üdülőközpont ügynöke, aki állást kínált neki, akkor jelentős összegnek számító heti 5 font javadalmazással.

A későbbi Status Quo másik frontemberével, Francis Rossival 1965-ben találkozott. Parfitt, Rossi, valamint Alan Lancaster, John Coghlan és Roy Lynes részvételével, több névváltoztatás után, két évvel később megalakult a Status Quo néven világhírűvé vált rock and roll-banda.

Rossi és Parfitt, a két stabil frontember nagyon sok zenésszel dolgozta végig a következő fél évszázadot, összesen mintegy harminc lemezt kiadva, amelyekből százmilliónál is jóval több fogyott. A nem mindig slágerlistás, de a kritikusok által majdnem mindig magas színvonalúnak minősített dallamos, rock and rollba hajló, gitárcentrikus albumok stílusát a "hard boogie" sajátos kategóriájába szokás sorolni.

Első komolyabb sikerük, a Pictures of Matchstick Men kislemez 1968-ban jelent meg; ez a brit slágerlistákon a hetedik, a globálisan irányadónak tekintett Billboard Hot 100-as listán a tizenkettedik helyet érte el.

Parfitt két dalt jegyzett társszerzőként az első igazi áttörést hozó, 1972-ben megjelent Piledriver című albumon, de az egyik legnagyobb siker az 1979-ben kiadott Whatever You Want volt, amelynek címadó dalát Parfitt és Andy Brown írta.

 A sikert azonban szenvedélybetegségek, személyes tragédiák és igen drága válások árnyékolták be. Parfitt egyik sokat idézett önvallomása szerint egy időben heti ezer fontot költött kokainra és további 500 fontot vodkára. E szenvedélye, és végül kétéves kislányuk tragikus halála romba döntötte első házasságát, amelyet Marietta Brokerrel kötött. Szintén sokszor idézett keserű kifakadása szerint a kábítószerek használatában nem a drog beszerzése a legdrágább, hanem a drogozás okozta válás.

Ifjúkori szerelmével, Patty Beedonnal kötött második házassága sem tartott sokáig, és a pár haraggal vált el.

A milliókba kerülő válóperek után Parfitt megfogadta, hogy soha nem nősül meg még egyszer, 2006-ban azonban mégis feleségül vette Lyndsay Whitburn fitneszoktatót, akivel szombaton bekövetkezett haláláig együtt élt.

Parfittnak és Rossinak II. Erzsébet királynő 2010-ben a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE) kitüntetést adományozta.

(Forrás: MTI)